El kéne már kezdeni. Minden megvan hozzá, de téblábolok. Úgy érzem még nem elég jó a mű. Vagy még én nem állok készen, fejlődnöm, tanulnom kell. Vagy mind a kettő együtt. A story szinte mindig ugyanaz. Újra és újra más kerettörténetbe ágyazva. 
A „Nem elég jó a mű” storym:
Tréningekre. worskhopra, előadásra készülve, újra és újra leellenőrzöm amit lehet, sokadjára simogatom át részletesen az anyagot, módosítok egy kicsit itt is, és ott is. Már kb. kétszer annyi munkaórám van benne, mint terveztem, de biztosra akarok menni. Tökéleteset szeretnék, – magyarázom magamnak – fizetnek érte, azt akarom hogy abszolút elégedettek legyenek vele. Még nem állok készen, bizonygatom. Pedig dehogyis nem. Már régen kész van. És ez másnap a tréning végén egyértelművé is válik.
A „Még nem állok készen, fejlődnöm kell” story:
Idejét sem tudom már mióta írom fel újra és újra az elintéznivalók listájára egy törzslakó tételem, a nagy, komplex program kidolgozását. Sokszor el akartam már kezdeni, de valahogy mindig közbejött valami. Számtalan jegyzetet, elgondolást, ötletet írtam már hozzá, megvannak a témák, és a részletek is egyre jobban kidolgozottak. Egész dossziét töltöttem meg az ötletekkel és az összegyűjtött anyaggal, de mégis halogatom az igazi megvalósítást. Olyan mint amikor állok a kicsit hűvösebb tó szélén, és harmadjára (negyedjére) veszek már nagy levegőt, hogy belemerüljek. A tóparton az szokott segíteni ha elképzelem, hogy milyen jó lesz pár másodperc múlva amikor megszokom a vizet.
De ez most más. Itt úgy érzem a bőröm viszem a vásárra. Mi van, ha nem lesz jó a program? Ha senkinek nem kell majd? Ha elbukom vele? Mi van, ha ott állok a porondon megszégyenülve?
Biztosra kell mennem, tökéleteset akarok, a tökéleteshez pedig még tanulnom kell, bizonygatja most is ugyan az a kis hang a fejemben. Már keresem is a képzéseket, és szakkönyveket a témában, és ezzel újabb heteket „nyerek”.
Aztán egy hajnali meditáció közben rádöbbenek: az egész „tanulnom kell”, „nem tudok eleget” mizéria: ego-játszma! Ego-játszmában vagyok, és hagyom, hogy a Belső szabotőröm, az Ego -rádióm visszahúzzon. Azt bizonygatja, hogy tanulnom kell, pedig időt húzok csak, mert félek a kudarctól, a kritikától. Félek megmutatni az alakuló művet, és vállalni az esetleges fanyalgó megjegyzéseket. Ez a gondolat sokkoló, és egyszerre energiát adó.
Megmutatni magunkat tényleg ijesztő szituáció. Ám hagyni, hogy a félelem hónapokat (éveket) vegyen el az életemből, és megakadályozzon a kibontakozásban, sokkal rémisztőbb következményekkel jár. Kisszerű, ketrecbe zárt életre kárhoztat. Ez a kijózanító felismerés, elég erőt ad a szintlépéshez, az irányváltáshoz. (No meg e bejegyzés megírásához is. 🙂 )
A jó, a legjobb ellensége olvastam egyszer egy könyvborítón.
Lehet, hogy így van, – hiszen egy egész könyvet írt valaki róla 😊 – de eztán inkább úgy szeretném látni, hogy az „elég jó”, a belekezdés barátja is. Egy elég- jó mű is jobb mint a semmilyen. A kész jobb, mint a tökéletes – vallja Zuckerberg. És egyre inkább hiszem, hogy igaza van.
Persze lehet – és valószínűleg érdemes is – majd alakítani, finomítani a művet. Az is lehet, hogy újra és újra neki kell majd futni, és gyakorolni. De a tökéletességre törekvés megbénít.
Hamis illúzióban tart.
Elveszi az alkotás szabadságát.
Meggátolja a kiteljesedést, az alkotó, a céllal megélt életet.
Mert azt bizony nem lehet elméletben meglépni. Ahhoz bele kell vágni, vállalva a bukás kockázatát, fájdalmát. És közben még lehet, sőt biztos, hogy kell is tanulni, fejlődni.
Arra várni, hogy teljesen készek,tökéletesen felkészültek legyünk, azt hiszem teljesíthetetlen küldetés.
“A perfekcionizmus önpusztító, egyszerűen azért, mert a “tökéletesség” nem létezik. Elérhetetlen cél. ” írja Brené Brown, s nem kételkedem az igazában.
Ideje felülírnom a Belső kritikusom, az Ego rádióm monológját.
Így emlékeztetőül kiírtam magamnak Robert Anthony gondolatát, aki így biztat velem együtt minden bizonytalankodót:
„Kitalálom menet közben. Nem kell tudnom, kitalálom menet közben.”
A perfekcionizmus is olyan belső játszma, ami régóta foglalkoztat. Csajos beszélgetések során, coaching folyamatokban is gyakran felbukkan. Úgy hiszem érdemes dolgozni vele. Témánk lesz majd azon az izgalmas programsorozaton, amit csodálatos coach kollégámmal Galántai Júliával együtt dolgoztunk ki.
Nyitott Önismereti műhelyt indítunk Nőknek, Tudatos Nők Harmóniában címmel.
Stabil alapok, előkészített, átgondolt programív, fix tartalmi elemek… mindezt tudatosan fűszerezve a sponteneitás, az itt és mostban formálás, a résztvevők témáihoz illeszthetőség rugalmas szabadságával.
Elég jól 😉 összeraktuk az induláshoz, a többit pedig menet közben alkalomról -alkalomra mélyítjük és a résztvevőkkel együtt formáljuk, találjuk ki
Kedvet kaptál? Látogass el a frissen létrehozott FB oldalunkra: “Tudatos Nők Harmóniában”
Ha pedig tetszik amit olvasol, várunk majd a műhelynyitó találkozón!
Tetszett a cikk? Gyere, nézz szét a Facebook oldalamon!
https://www.facebook.com/GaraiOrsolyaCoach/
A zárt csoportomban időről időre önismereti kérdéseket, feladatokat osztok meg:
https://www.facebook.com/groups/470268560099785/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: