Megadom, megadom, megadom magam … :-)

Te hogy lendülsz túl a holtponton? Mi segít, ha nem vagy igazán formában?

Hogy lépsz ki a rutinszerű, fásult állapotból?

Nekem a legfrissebb tapasztalásom a témában, hogy: “az idő mindent megold”.

Persze, ha hagyjuk.

Ha megéljük és elfogadjuk az aktuális állapotunkat. No nem beletörődünk, vagy tehetetlen sodródó bábbá válunk, csupán tudomásul vesszük a helyzetet. Nem harcolunk, neheztelünk dühöngünk, hanem tudatosítjuk, hogy most „ez van”.

Tudatosítunk, aztán frusztráció nélkül elfogadunk. Na ez utóbbi nem mindig könnyű, sőt! De gyakorlat teszi az elfogadást 😉 .

Amúgy meg akkor is: „ez van”, ha dühöngünk, vagy haragszunk magunkra. Csak egy csomó energia megy el feleslegesen. Pedig mennyi jobb helye lenne😊.

Ez a hagyom és létezem állapot nem teljesen tudatos döntés volt, inkább a kíváncsiság és a “miért ne?” vezérelte.  Viszont érdekes tapasztalatokat hozott.

sürgetés helyett

Mákom volt a kis hanggal a fejemben, mert – talán az évek óta tartó gyakorlásnak is köszönhetően – de békén hagyott.

Néha beúszott ugyan a “fecséreled az életed, és az időd”, és a “nem lesz ennek jó vége” zümmögése. De nem erősödött fel, maradt halk zümmögés.

Talán azért mert megengedtem magamnak, hogy tökéletlen és gyarló legyek.

Talán ezért mert teret és időt adtam ennek az állapotnak, nem szkandereztem vele, nem sürgettem. 😊

Talán mert – bár ezt fennhangon nem mondtam ki, csak csendben megfogalmaztam – átadtam a “terhet” a Teremtőnek, az Univerzumnak: “Legyen meg a Te akaratod. Bízom Benned, és abban, hogy ez a helyzet is a javamra válik.”

Talán mert, ezt csak félhangosan ugyan, de kimondtam, hogy: megérdemlem a lazítást, hogy nem kell mindig harcolnom, férfiasan helytállnom, akkor se ha egyedül nevelem Bogit. Szóval lehet, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok, és ez is OK.

Talán mert a “stratégiám” része volt az is, hogy feltöltést kerestem magamnak: olvastam és filmet is néztem, sőt volt, hogy csak léteztem: élveztem a napsütést a padon és jelen voltam. ( Pár éve ilyenkor még kattogott volna az agyam, hogy nincsenek kiültetve az egynyáriak, és növekszik a vasalatlan kupac… , de most csend volt a fejemben).

Talán mert közben megtaláltak felkérések tréningre, coachingra,… és azokra persze készültem.

Szóval, csak léteztem. Nem alkottam nagyot, nem terveztem, pörögtem, és elfogadtam ezt. No nem magatehetetlen és megadó, inkább elfogadó és türelmes voltam az utóbbi napokban.

Ma pedig arra ébredtem, hogy : újra önmagam vagyok 🙂 😀 

Tervezek, mert örömöm telik benne.

Újra elő akarom venni az angolt, mert örömöm telik benne.

Hosszan írok Nektek, mert öröm telik benne 🙂

Kicsit sok a “talán” a storyban. Igaz? Most akkor mit lehet ezzel kezdeni? Mit lehet ebből megtanulni?

Szerintem azt, hogy

• maratont futunk, nem sprintet – szóval lassíthatunk
• hogy megéri gyakorolni az önelfogadást, és az ítélkezésmentességet.
• hogy ha időt és teret adunk magunknak, akkor képesek leszünk elcsendesíteni az Egonkat, és “magától” előkerül a megoldás.
• és hogy minél többször figyelünk magadra – és csendesítjük le az elménk – annál könnyebb lesz a Belső bölcset meghallani.

És szerinted?

Tetszett a cikk? Gyere, nézz szét a Facebook oldalamon!

https://www.facebook.com/GaraiOrsolyaCoach/

A zárt csoportomban időről időre önismereti kérdéseket, feladatokat osztok meg:

https://www.facebook.com/groups/470268560099785/