LÉGY HÁLÁS A PILLANATÉRT… hisz ezekből a pillanatokból áll az életed….

Március talán legszelesebb napjait töltöttük idén Párizsban.

Az első reggel arra ébredtünk, hogy kíméletlenül dübörögve veri a szél az ablakot, …a Montmartren esőben “sétáltunk”, és futottunk ez ernyő után amit egy vicces kedvű széllökés görgetett előttünk.

Igyekeztem jó képet vágni a helyzethez, de valahol nagyon bántott hogy Édesanyám, aki 72 éves, ilyen körülmények között látja először a nekem olyan nagyon kedves várost. Karácsonyra kapta tőlem az utazást, nagyon várta, és tessék: pocsék az idő.

Hát igen, azok a fránya elvárások, meg tudják nehezíteni az életünket. Tudom.  De néha irtó nehéz bölcsen elengedni őket. Bár minél többet gyakorlom, annál könnyebben megy. Most viszont valahogy hozzám ragadtak.  Talán Neked is vannak “kellene” listáid, “akkor lehetek /lesek boldog, ha…” listáid. 😉

Én évek óta ritkítom őket, de most úgy tűnt mégis alkottam egy ” Milyennek kell lennie egy tökéletes városlátogató körútnak” címűt.

Tudtam, hogy az időjárásra soha nincs garancia, de mégis haragudtam magamra, hogy túl koránra időzítettem ezt az utat. 

Ma pedig el sem tudom mondani milyen hálás vagyok, hogy márciusban mentünk.

A hétfő esti tűzvész után, szinte egy pillanat alatt sikerült meglépnem azt a nézőpontváltást, amit sehogy se leltem az elmúlt hetekben.

Ha a képeket nézem, már nem kúszik be a “basszus, de vacak volt az idő” gondolat, nem szól a fejemben a “bénán szerveztél, elszúrtad” kórus, csak a hála, az öröm és a megkönnyebbülés van jelen.

Hála hogy ott lehettünk, hála hogy láthattuk, hála és megkönnyebbülés, hogy megmenekült a Notre Dame, és ha újra megnyit – tudom sokat, akár évtizedeket is kell rá várni – mások is láthatják. Fantasztikus, hogy megmaradt ez a hihetetlen energetikájú, sugárzóan erős csoda! <3